Ceglédi: Online hasít Magyar Péter és a Tisza, de jövő tavasszal papírra, tollal kell húsvér emberekre húzni az X-et (VIDEÓ)

2025. június 19. 13:59

Az ÖT című műsor vendégei arra is igyekeztek választ találni, hogy taktika vagy hiba-e az, hogy Magyar Péterék nem találták még meg az országgyűlési képviselő-jelöltjeiket.

2025. június 19. 13:59
null

Az izraeli-iráni konfliktusról, a Tisza Pártnál történt adatszivárgásról és a Budapest Pride főváros által vállalt megrendezéséről vitatkoztak az ÖT eheti résztvevői, Konok Péter, Dévényi István, Ceglédi Zoltán és Hont András. A műsorvezető ezúttal is Gavra Gábor volt. 

A műsorvezető a Tisza Párt adatgyűjtési botránya kapcsán megjegyezte, hogy érdemes ketté választani az ügyet, hiszen történt egy adatgyűjtés, adattárolás illetve egy bűncselekmény, az adatok ellopása és kiszivárogtatása. Majd azt a kérdést tette fel, hogy ki a felelős ezeknek az adatoknak a biztonságos tárolásáért.

Hont András erre rögtön rávágta cinikusan, hogy „Orbán Viktor meg Rogán Antal. (...) Különben is miért ezzel kell foglalkozni, mikor Orbán Ráhel valószínűleg most államosított vagy nyolc bababoltot. Miért is nem azzal foglalkozik az Átlátszó is?” – utánozta a publicista Magyar Pétert. 

Még mindig az online térben aktív igazán a Tisza

Honttól Ceglédi Zoltán vette át a szót, aki szerint nem fog kiderülni, hogy a ki felelős, hiszen a Tisza Pártnak jelenlegi információk szerint van vagy két tucat tagja, hivatalosan ők és a vezető testülete – akiket nem ismerünk – hoznak döntéseket. De az elemző a Tisza szigeteket is említette, amelyek olyan „entitátosk”, amelyek nem közvetlenül tartoznak a párt alá. „Én ebben nem merek véleményt mondani, viszont érdekel ennek az előélete” – tette hozzá. 

Ceglédi ezután arról beszélt, hogy már csak hetek kérdése, és ősztől berobban a kampány, és a legtöbbeket az foglalkoztat, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valaki sikerrel vegye az akadályokat a jövő évi országgyűlési választáson. 

Felidézte, hogy itt az első ígéret még Magyar Pétertől hangzott el, hogy pártjával áprilisi előrehozott választásokra készülnek. Ezért ők felgyorsítják az egyéni képviselő jelöltek kiválasztását, meglesz mind a 106 fő. Mikor látták, hogy nem lesz előrehozott voksolás, akkor ez arra módosult, hogy háromszor 106 fő lesz, mert minden mandátumért három fő fog majd versenyezni választókerületenként. „Ehhez képest, mikor belepillantunk a Tisza Párt környezetének, szervezetének működésébe, akkor én nem azt látom, hogy ennek a 106 jelöltnek a megtalálása zajlana” – hívta fel a figyelmet Ceglédi Zoltán.

Majd megjegyezte, hogy ahogy ez a lista kiszivárgott, úgy tudnánk róla, ahogy azt tudjuk, hogy Nagy Ervin el akar indulni Dunaújvárosban, Magyar Péter pedig Hegyvidéken. Utóbbi kapcsán az elemző arra is rámutatott, hogy 

Magyar egyéni jelöltsége problémát okoz egy országos kampányt illetően.

Az elemző arról is szólt, hogy a Tisza Párt működése továbbra is az online térben zajlik számottevő mód. „Az offline rendezvények is tartalomgyártásként és hírgyártásként jelennek meg, Magyar Péter ezért hisztizik állandóan, hogy miért nem rakja ki a Telex, hogy mit csinált Sárospatakon. Engem nagyon érdekel az a verseny, amit most zajlik, hogy 

az online-ban nagyon hasító Tisza és Magyar Péter, és a politika azon vastörvénye, hogy jövő tavasszal papíron tollal X-eket kell húzni húsvér emberekkel az hogy fog találkozni”

 – tette fel Ceglédi a kérdést.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt követően Dévényi István újságíró is szót kapott. Felidézte, hogy ő maga is kérdezte a Tisza Párttól az egyéni jelölt állítást, – ennek is legalább már két hónapja – és erre az volt a válasz, hogy „gőzerőkkel ráfordultak, már olyan szinten van a casting”, ugyanakkor nem lát ő sem előrelépést  e téren. Dévényi hozzátette, hogy valószínűleg ez valami taktika lehet, mire Ceglédi Zoltán megjegyezte, hogy inkább „probléma”.

A teljes adást alább tekintheti meg:

Nyitókép: Ferenc ISZA / AFP

***

***

 

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sróf
2025. június 19. 17:34
Régen minden jobb volt. Az ÖT is. Az időnként hetiheteskedő ellenszenves faszságaikkal együtt is érdekes volt, meg a legendásan ostoba vendégszereplők, pl. Noár, Ónody Molnár Dóra is színfoltok voltak. De amióta a bicskanyitogatóan gerinctelen Dévényi propagandistát állandósították, ráadásul épp Schiffer helyére, azóta 10-12 perc alatt végigpörgetek egy-egy adást, természetesen bekapcsolt reklámblokkolóval.
Ehetős Odó
2025. június 19. 17:17 Szerkesztve
Érdekes, nem sok tiszást ismerek. Régi osztálytársaim közül kettőt, érdekes módon mindkettő lelkes dékás volt. Az itteniek közül a hülye Huttinger, a buta komárnói tót, a buzi szájvaker, a szadesz-árva Koronaszepi meg pár olyan agyhalott öltött kék-sárga tiszás mezt, akik eddig is lipsik, komcsik és hoholszopacsok voltak. De tényleg: majd a választócédulák összesítése svarcaufvejsz megmutatja, mi a helyzet - hálistennek, nálunk papíralapú szavazás van.
pugacsov-0
2025. június 19. 16:29
Dévényi már annyira benne van Poloshenkó seggében hogy kanállal sem lehet kivakarni !
kukasmacska
2025. június 19. 16:01 Szerkesztve
Egyszerű taktika: Amíg nincs helyi jelölt megnevezte, nem tudják támadni, lejáratni, kritizálni. És nyilván abban bíznak, hogy aki Nemorbánra akar szavazni, annak tök mindegy, ki a jelölt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!